Valami készül Washingtonban – Trump hétfőre időzített egy nagy bejelentést

Trump titokzatos hétfői bejelentését egy magas szintű látogatás előzi meg, amely újabb fordulatot hozhat az amerikai külpolitikában.

Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság szerdán bejelentette, hogy – tekintettel a kedden tartott első elnökjelölti vita hangnemére – Miamiban új szabályokat vezetnek be.
A második amerikai elnökjelölti vita műsorvezetője Steve Scully személyében olyan újságíró lesz, aki korábban Joe Biden demokrata jelölt mellett dolgozott gyakornokként – jelentette a republikánusokhoz közel álló Fox televízió csütörtök este.
A televízió információi szerint Steve Scully, a C-SPAN televízió munkatársa fiatalkorában Biden mellett gyakornokoskodott, majd később a néhai Edward Kennedy demokrata párti szenátor munkatársa volt. A műsorvezető többször hangot adott erőteljes véleményének Donald Trump elnökkel szemben. A Twitteren újraközölte például a The New York Times című lap Nem, Trumpot nem, sohasem című véleménycikkét, csütörtökön pedig a Twitteren többen is közzétették egy korábbi fotóját, amelyen ő és Biden kifejezetten barátokként mosolyognak a kamerába.
A napvilágot látott információk több republikánust felháborítottak. Jason Miller, Donald Trump kampánytanácsadója a Twitteren gúnyosan reagált: „fiúk, ne felejtsetek el átöltözni a vitához” – írta, utalva arra, hogy Biden és Scully könnyű nyári trikóban fényképezkedett egymással.
Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság szerdán bejelentette, hogy – tekintettel a kedden tartott első elnökjelölti vita hangnemére – Miamiban új szabályokat vezetnek be. Ezek mibenlétéről nem hoztak nyilvánosságra információkat, s az amerikai sajtóban is csak találgatások láttak napvilágot. A Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) és Trump kampánytörzse csütörtökön jelezte: határozottan ellenzi a vita szabályainak menet közbeni megváltoztatását. „Nem szabad semmiféle változtatást végrehajtani a korábban lefektetett szabályokban” – szögezte le Jason Miller. Bill Stepien kampánymenedzser arra emlékeztetett, hogy Donald Trump és Joe Biden munkatársai megvitatták a három elnökjelölti vita menetét és körülményeit, és meg is állapodtak ezekben. Donald Trump a Twitteren reagált. „Vajon miért akarná lehetővé tenni a vitát szervező bizottság a szabályok megváltoztatását a második és a harmadik vitára, amikor az elsőt oly könnyedén megnyertem” – írta az elnök.
(MTI)